ALMÁR JUDIT INFLUENCER

Most a szürke ősz és a járvány miatti bezártság idején szívesen emlékezem a nyárra, a strandolásra.

Dinnyéshát, Tiszanána strandja számomra a Tisza-tó a leghangulatosabb strandja. A falutól távol eső üdülőterületen, csendes környezetben fekszik. A gát felé felfutó füves pihenő-területek, a nyugodt vizű, fokozatosan mélyülő, homokos partszakasz a párok és a kisgyermekes családok kedvence. A füves területen a kihelyezett nyugágyakon jókat lehet hűsölni a fák vagy a színes, vidám napernyők árnyékában.

A dinnyésháti strand területén horgászcsónak és kerékpár mellett immár kajak és vízibicikli  kölcsönzésére van lehetőség.  A strand mellett egy megújult, nagy területű kikötő várja a hajózás szerelmeseit, a romantikára vágyókat pedig kézzel húzható átkelő-komp viszi át a szomszédos apró szigetre.
Az akár zárt medencévé is alakítható, az idén kihelyezett hosszú stég a fiatalok kedvence lett. Megújultak a sétautak, gyaloghidak is, melyeken romantikus sétákat tehetünk a strand és a folyó között. Felépült egy kis kilátó az élő Tisza közelében, amelyről egyszerre figyelhetjük a kikötőt, a strandot és a  folyót és az ott elhaladó hajókkal.